NYUGISUTAK

Már kétezertizenhetet írtunk, már februárt és még nem utaztunk sehova. Megint a lehetőségek segítettek a döntésben, a jó árú repülőjegy a jónak tűnő szállás, szóval irány Bukarest. Régóta készültünk már oda, hiszen egyrészt európai főváros, másrészt ott még nem jártunk. Alighogy mindent lefoglaltunk és kifizettünk, jött a hír, hogy tüntetések vannak Bukarestben. Egyiptom után meg sem lepődtünk rajta! Aztán amikor minden elcsendesült kitört a kanyarójárvány. Erősen szocializált filmekben ilyenkor teszik fel a kérdést: nincs elég intő jel a maradásra??Aztán megszólalt a családtagok és ismerősök kórusa is: de hát miért mentek? Még a szállásunkól is érkezett egy e-mail, hogy „hány órakor tetszenek érkezni,“ Tekintve, hogy még két hét volt az indulásig, szerintünk inkább arra vonatkozott az érdeklődés, hogy megyünk-e egyáltalán.
Hát persze hogy megyünk!
Sokat böngésztünk a neten, fel akartunk készülni újabbkori információkkal az időutazásra. Valamiért azt gondoltuk, hogy időutazás lesz a múltba. Túl sok személyes tapasztalatot nem olvastunk, a legújabb információ is 3 éves volt és nem több fél oldalnál. Hát akkor íme a „hiánypótlas“
Remek utunk volt. Repülővel 45perc után már megkezdődött a leszállás, másfél óra múlva már sorakoztunk az útlevél ellenőrzésnél. Únió ide vagy oda, megint állnak a tömegek az ellenőrző pultok előtt. 2004 óta sajnos csak egy-két olyan utunk volt, hogy úgy mentünk be a repülőről az országba, hogy semmilyen egyenruhást nem láttunk csak mentünk szabadon. Rövid ideig tartott, kár.
A repülőtér elé érve kerestük a 783-as buszt, ez a belvárosba vivő járat. Kis kuszlikban vettük a retúr jegyet 7 Lei + 1,60 áfáért, 8,60 Leiért. 70-el szoroztunk, kerekítve kettőnknek 1260 forintért. Kicsinyt nyugatabbra a legolcsóbb reptéri járat is 5 Eurónál kezdődik, egy irányba, fejenként. Két papírkártyát kaptunk, azon volt a retúr jegy, a buszon elektromos ellenőrzőhöz kellett hozzáérinteni, csipogott egyet, rendben volt. Bukarestben így működött a többi busz és a villamos is. (Meg Párizsban, Londonban, Lisszabonban, Stockholmban stb.) A sofőrt nem is láttuk, ellenőröket meg végképp nem.
Már sötét volt mikor elindultunk a városba, de érzékelhető volt a szép kivilágítás. Pontosan ki volt munkálva, hogy hol kell leszállnunk, de a honi gps-ünknek jobb ötlete volt, így leszálltunk, ahol ő gondolta. Kellemes tavaszi időben szépen kivilágított utcán vitt az utunk. Jobbról is balról is elegáns üzletek, fényreklámok, bankok és szépen rendben tartott hatalmas épületek. Igen, Bukarestben! Aztán mikor már túl sokat mentünk és a könnyű kis hátizsákunkat is kezdtük nehéznek érezni, akkor megszólítottuk az utca emberét (angolul) mutogatva a címet, hogy jófelé vagyunk-e. A megszólított fiatalember előkapta a mobiltelefonját, egy két tappintás, már mondta is, (angolul) hogy jó úton vagyunk, tovább egyenesen, már csak 2 kilométer! (Jaj!) Közben a szállásadónk is gyanakodni kezdett, hogy miért nem értünk már oda, úgyhogy telefon- segítség és végre megérkeztünk. Kényelmes helyünk volt, a zuhanyban meleg víz, a szobában tökéletes térerő. Lenézve az erkélyről egy Pizza Hut volt velünk szemben. Ekkor már biztosak voltunk benne, hogy éhen nem halunk.
Másnap első utunk egy élelmiszer boltba vezetett. Tele van a város éjjel nappal nyitvatartó apró boltokkal, egy utcában több is van belőlük, ahol az árak nem magasabbak mint a nagyobb üzletekben. a félkilós zsemlekenyér (ez mindenhol egyforma volt) 0,70 Leibe került. Olvastuk, mondták, hogy ne igyuk az ottani vizet. Nem azért mert fertőző vagy ilyesmi, hanem mert nem jó ízű.(Mert nem kóstolták még a barcelonai repülőtér csapvizét, már a szaga is vegyszerdús volt, inni nem is mertünk belőle!) Vettünk ásványvizet, azzal jóideig elvoltunk. Természetesen a hitelkártya mindenhol tökéletesen működött.
A friss kenyeres reggeli után első utunk a Parlamenthez vezetett. A szemerkélő esőben a széles, parkos úton rajtunk kívül egy lélek sem volt, de hát mint tudjuk a túristánál nem sok fanatikusabb ember van.

A PARLAMENT

„Bukarest központjában az 1980-as években épült meg jelentős anyagi és emberi áldozattal a kommunista kormányzati negyed, amelynek központi épületét a “fáraói” méretű, Nép Házának keresztelt és a köznyelvben ma is így nevezett hatalmas beton, acél és márvány építmény képezi.
Az épületben ezer helyiség van, amelyekben egyebek között négy vendéglő, három könyvtár, két földalatti parkoló és egy koncertterem működik. Jelenleg az épület a román parlamentnek, az alkotmánybíróságnak és egy kortársművészeti múzeumnak is otthont ad.
A látogatóknak a legolcsóbb belépőért 25 lejt, a legdrágábbért 45 lejt kell fizetniük“. (www.erdon.ro) Fenti idézetet meghivatkoztam, mert mi nem mentünk be. Érdemes viszont a neten olvasni róla, a másfél évig tartó előkészületekről, melynek során 50 ezer embert kellett kilakoltatni, 30 ezer lakást lebontani, keményburkolatú járdákat, utakat feltörni műemlék státuszú templomokat lerombolni.
A Parlament látványa egyébként impozáns, hiszen a sugárút végén egy dombon emelkedik az amúgy is hatalmas méretű építmény. Valami nagyon furfangos módon lehet megközelíteni, mert a domb előtt parkoló van, azután a földben mélygarázs, az épület kerítéssel is körbe van véve jó szélesen...szóval elkészültek a képek és indultuk vissza.

A PIATA UNIRII 
Az út Bukarest egyik legnagyobb főterére a Piata Unirii vagyis az UNIRII térre ért. Ez volt valamikor Bukarest előkelő negyede, ide építették palotáikat a város urai. Itt minden hatalmas. A palotákon hatalmas fényreklámok, ezek veszik körbe a teret, ahol egy nagy park, szökőkút (még nem működött), mesterséges tó, 8 sávos autóút is elfért.

A járdákon végig apró sátrakban tavaszváró bizsukat árultak potom pénzért. Menet közben feltűnt, hogy az emberek előszeretettel szorongattak kis barna zacskókat és majszoltak belőle valamit. Nem sok idő múltán felfedeztük, hogy város tele van apró sütödékkel, ahol édes, sós, finom friss pékárut lehet venni. (árusítás ablakon keresztül) Ezt direkt úgy csomagolták, hogy a kis zacskóból kényelmesen el lehet fogyasztani. A legolcsóbb a perec volt 0,50 Lei (kb. 35 Ft) a legdrágább a töltött lángos tészta, vagy a nagyobb pizzaszelet 5 Lei. (350 Ft) Minden frissen, melegen, ízletesen és ízlésesen. Teljesen fölösleges volt a szokásos kis szikkadt szendvicseinket hurcolászni, mert úgyis ezeknél kötöttünk ki.

Az első nap a Parlamenten túl a várossal való ismerkedésé volt, meg a helyünk beazonosításáé. Helyi térképes-információs turista irodát mi nem találtunk. Utazási iroda sok volt, de oda nem mentünk be, mert nem akartunk semmilyen egzotikus utazásra befizetni, a gps-től megvontuk a bizalmunkat, így aztán nem tudtuk pontosan, hogy hol is vagyunk, magyarul: eltévedtünk. Maradt a régi, jó hagyományos módszer: az első könyvesboltban vettünk egy térképet. Na, kitárult a világ, nem kellett embereket leszólítgatni (bár mindenki beszélt egy minimális szinten angolul) láttuk, hogy mi merre van, meg tudtuk a további utunkat tervezni. A térképen még a buszok útvonala is fel volt tüntetve, úgyhogy a dolog jó befektetésnek tűnt. (1000 Ft)
Csak ötletként mondom, mert nekünk nagyon bevált, napijegyet, hetijegyet, 5 napos jegyet vagy bérletet veszünk. Ez minden országban eltérő lehetőség, utána kell nézni. Ez általában minden közlekedési eszközre jó, és viszonylag olcsó. De, ismétlem, utána kell nézni. Az automatákban sem kell az első jegyvásárlására rákattintani, mert egyszercsak ott lehet, hogy ha öten vagytok, akkor olcsóbb. (4 fő is mehet vele) Külön hab a tortán, hogy sok helyen 60-65 év felettieknek is van kedvezményes jegy (nem mindenhol), azt nagyon érdemes megvenni. 

Hopp On -Hopp Off 

Valamikor nagyon szerettük a Hopp On -Hopp Off megoldást. Városnéző busz, minden látnivaló mellett megáll, ha kevés egy helyen az idő, igen praktikus. Sajnos csak volt. Egyrészt a jegyekhez képest nagyon drága, másrészt- éppen New Yorkban - ahol éppen kevés volt az idő, úgy beszorult a busz a mindennapos dugóba, hogy egy két látnivalót érintett csak, leugrálni nem volt idő, egyszerűen nem tudta a meghirdetett két óra alatt végig vinni a programot. Hát ilyen is van!

Az első nap sokat sétáltunk a belvárosban, rengeteg nagyon szép épületet és templomot láttunk. Többnyire múzeumok, hivatalok, szállodák és bankok, és bankok, és bankok kaptak helyet bennük. (Nem elírás, elképesztően sok bankszékházat láttunk.)Persze itt is voltak bezárt, kiadásra váró üzletek, teljesen üres jó állapotú házak, és volt olyan is belvárosban ahol már roskadó félben volt a ház. Sok helyen zajlottak felújítások, szóval úgy mint minden nagyvárosban. Az este a térkép böngészésével zárult. Másnap a Primaverii Palotát akartuk megnézni meg a diadalívet.

A PRIMAVERII 50.
A Primaverii Palota nem más mint az egyik Ceausescu rezidencia ami tavaly óta látogatható. Tudtuk az utca nevét, (Primaverii) a házszámot (50) szóval metróval és sétálva odamentünk. Az utca ma már természetesen bejárható, (1989 előtt le volt zárva az egész utca, security óvta -védte) ezért számos nagykövetség tette ide a székhelyét. A kapu tárva nyitva a rendezett előkerten át mentünk fel a fogadó térbe. A hölgyek udvariasan fogadtak bennünket, angolul beszéltek. Mutatták a listát, hogy standard (román) nyelvű vezetés 30 Lei, az angol nyelvű 45 Lei. 11 órakor indul a túra, addig talán menjünk a kávézőba. Természetesen lehet fizetni kártyával.
A kávézó a ház másik oldalán volt. Díszes, szobros,márványos, faragott,fedett, fűtött folyosón lehetett átmenni. A belső kertben dísznövények, pávák, szökőkút. És még csak a kávézóig jutottunk el.

SÉTA AZ ÉPÜLETBEN
A túrára sokan lettünk. Mindenkinek műanyag zacskót (ok, papucsot) kellett a lábára húzni, el lehetett menni a mosdóba, a ruhatárba letenni a kabátot, hátizsákot. Azután rendeződtek a sorok, külön indult az angol, a román illetve a francia nyelvű idegenvezetés. Azt az első percben tisztáztuk, hogy ha videózni akarunk az óránként 1000 Euró, de fényképezni lehet. A döntés is ugyanilyen gyors volt marad a fénykép. Megtudtuk, hogy a 80 szobából csak 50 látogatható, és hogy minden eredeti. A forradalom után 8 évig le volt zárva a ház, de azután elkezdett vizesedni, romlani, valamit kellett vele kezdeni. Elkezdték megcsinálni a legszükségesebb javításokat és tavaly megnyitották a nagyközönség előtt.
Mentünk szobáról szobára az aranyozott kárpitos falak között, fényképeztük a muránói kristálycsillárokat, néztük Ceausescu, Elena és három gyermekük önálló apartmanjait, melyekből sugárzott a gazdagság, a luxus. A kárpitozott falú kényelmes karosszékes lábtartós, kis asztalos privát moziszoba szerintem ma is megállná a helyét bárhol. Megterítve hagyták a protokoll ebédlőasztalt, ahova a vendégeket invitálták, de a házigazda bizony nem ott evett, hanem beljebb, egy másik asztalnál, mikor már a két hivatásos előkóstoló biztosította, hogy minden rendben az étellel.

 Muranoi kristálycsillár

Vendég asztal

Saját asztal

A fiatal túravezetőnk mosolyogva mutatta a - ma már korszerűtlen -hagyományos tv-t, hogy ez volt Románia első és sokáig egyetlen színes tv-je. Az emeletek között lépcsők sokasága, mert volt ugyan lift, de a házigazda félt attól, hogy esetleg beszorul a liftbe. Benézhettünk a gardróbba ahol minden ruha, cipő és prém eredetiben foglalta el helyét a 24 méteres szekrényrendszerben.

A tv

Valódi prémek

Jó volt látni a télikertet. A falak, a padló csempézve, felülről az üvegtetőn át besütött a nap, a kellő párát a csempézett falikutak biztosították. Meg a technikai apparát aminek még ez eredeti kapcsolói voltak a falon. Aztán leértünk a „vizesblokkba“ szauna, jakuzzi, úszó medence. Ma már furcsának tűnik a sok gép amivel ezeket mozgatni lehetett, de az építés korában ez elképesztő luxusnak számított.

Jakuzzi

Az egész ház tele van értékes dísztárgyakkal, amelyeket más országok államfői hoztak ajándékba. Elszorult az ember szíve, mikor - a történet szerint - a forradalom idején az emberek betörtek a házba, de nem az értékeket, a drágaságokat vitték el, hanem a felhalmozott élelmiszert és italokat. Mert miközben a palotában a sokadik luxus elemet építették, az emberek nyomorogtak és éheztek. A földalatti bunkerről csak a neten olvastunk. Például azt, hogy kb. 14 000 Forintnak megfelelő összeg a belépő és legalább 5 ember kell hogy összejöjjön egy túrára. A recepción nem ajánlották, mi nem kérdeztük. A tervezett belépődíjaknak vannak határai.

A DIADALÍV
A palotától a De Gaulle Center irányában visszafelé kellett menni, menni, menni és máris megpillanthattuk a bukaresti Diadalívet (Arcul de Triumf) amit a román hadseregnek az első világháborúban aratott győzelme emlékére emelték. Az 1922-ben ideiglenesen elkészített Diadalívet 1933-1936 között Petre Antonescu műépítész tervei alapján véglegesítették. A klasszikus, egyetlen boltíves nyílású műemléket a római diadalív mintájára építették meg, modern szemléletben, klasszikus oszloprendek nélkül. Az épület szerkezete vasbeton és gránit. A Diadalív 27 méter magas, íve 11 méter magas és 9,5 méter széles. Tartóoszlopaiban lépcsők vezetnek fel a teraszra. A műemléket domborművek és frízek díszítik.

A diadalív mellett hatalmas park van, jól esett a déli napsütésben ott pihenni, meginni a kávénkat. (A frissen darált hosszúkávé 3 Lei, volt,210 Ft)

Két emlékművet szerettünk volna még megnézni. Az egyik az 1989-es forradalom emlékére emelt modern vonalú obeliszk és a Szabadság emlékműve .

Az 1989-es forradalom emlékműve a belvárosban volt. Az obeliszket félkörívben márvány mellvéd veszi körül, melyre az 1989-es forradalom során elhunytak nevét vésték.

A szabadság emlékműve.

A Carol Park egy bukaresti közpark, melyet I. Károly román királyról neveztek el. A francia kert Bukarest középső-déli részén helyezkedik el, részben a Filaret dombon, eredetileg különböző kiállítások rendezésére szánták. Jelentős módosításokat szenvedett a kommunista éra alatt, amikor nevét Parcul Libertății-ra (Szabadság Park) változtatták.
A szikrázó tavaszi napsütésben lehetett sétálni, biciklizni, a felvezető lépcsőn fényképezkedni, futkosni, a lépcső fölött rollerezni, babakocsit tolni, a szabadság lángja mögött katonák őrzik az emlékművet és képletesen magát a szabadságot.

Jártunkban -keltünkben nagyon sok templomot láttunk. Főként ortodox templomokat, nagyon szépen felújítva és nyitva. Az emberek jöttek mentek, virágot, kenyeret gyertyákat vittek, imádkoztak, gyakorolták a vallásukat. A templomból az istentiszteletet kihangosították, a kinti padokról is lehetett hallani az igehirdetést és az éneket.

Az idegen városokban nekünk bevált, hogy felszállunk találomra egy buszra és elmegyünk a végállomásig. ( Bérlet!!) Ez a terv, de általában nem jutunk el odáig, mert ha érdekességet látunk közben akkor leszállunk, megnézzük, megyünk tovább vagy vissza. Minél inkább eltévedünk annál jobb, annál érdekesebb helyekre jutunk el. Bukarestben is vettünk egy egy napijegyet 8 Lei volt + 1,60 Áfa ami minden felszíni közlekedési eszközre jó volt, a metróra nem, de hát metróról úgyis kevésbé élvezetes a városnézés. A napijegy is papírkártyán volt. A metrójegyek kettesével vehetők, 2 jegy 5 Lei, egy-egy útvonalra érvényes. Itt is van napijegy, hetijegy, bérlet stb. Néhány napra szerintem nem érdemes venni, mert nem nagyon lehet kihasználni. Szóval felszíni napijegyet vettünk. Érdekes, hogy a boltokban vásárolt termékek árában benne van az Áfa, de a közlekedési jegyeknél a kiírt árra még rászámolják az Áfát. (Jó tudni, mert az ember nem érzi úgy hogy becsapták. Hogy 8 van kiírva, aztán 9.60-at fizetsz.) Próbálkoztunk a buszos utazással, de akkora volt a forgalom és vele együtt az állandósuló dugó, hogy ez nem jött be. Ezért felültünk az 1-es villamosra, ami konkrétan körbement a város peremén. Érdekes megállapításokat lehetett tenni. Pl. hogy mennyi féle multi van Bukarestben. Úgy tűnik, hogy élen járnak a franciák, hiszen van CORA, Carrefour (Nagyok és kisebb express is), Auchan, de van Lidl és Kaufland is. Egymáshoz közelítő árakkal dolgoznak, és hatalmas az árubőség. Azt mondták, hogy igen alacsonyak ott a fizetések, ezek a boltok viszont valószínűleg megélnek hiszen tele voltak az üzletek teli bevásárlókocsit toló emberekkel. A 381-es számú busz az Egyetem tértől kivisz a Sun Plazáig. Na, ide aztán végképp nem akartunk menni. Üres volt és drága. Aztán láttuk, hogy mögötte piac van, na az már jobban szólt. Szóval leszálltunk és valami hatalmas bevásárló központba keveredtünk. A piacon külön konténere volt a ruhaneműnek, a háztartási dolgoknak, a cipőknek, a zöldség-gyümölcsnek. A Sun Plaza meg vetekedik bármelyik Nyugat-európai plázával. Ja, és itt is és a városban is mindenütt virág, virág és még több virág. Nem is tudom, kik a vevők, de hogy találnak kedvükre valót az biztos . A nénik az utcasarkon az általunk régen látott kis hóvirág csokrokat árulták!!! Senkinek semmi baja nem volt tőle.

Érdekes a város építkezése is, míg a belvárosban szép számmal régi palota jellegű épületeket találunk, addig a belvárostól nem is túl messze elkezdődnek a lakótelepek. Nem tudom mekkorák ott a lakások, feltehetően különböző méretűek úgy mint nálunk, de nagyon nagy divat az erkélyek beépítése. Talán a plusz szoba miatt, talán a jobb hőszigetelés miatt de nagyon sok helyen - egész lépcsőházaknál egyszerre - modern, hőszigetelő műanyag ablakokkal építik be az erkélyeket.

A tömegközlekedés egyébként kiválóan működik, a város minden területét behálózza valamilyen tömegközlekedési eszköz. Ja, és szombaton is sűrűn közlekednek. Jobb is, mert turistaként eléggé ijesztő volt a közlekedés. Nyugodtan átmegy az autó a gyalogos zöldjén, a saját pirosán, és ha valami nem tetszik nyomja a dudát. Pl. nem indult valaki azonnal a zöld lámpánál, valami fennakadás történt, szabálytalankodott a gyalogos, vagy éppen ő maga, zeng a város a dudaszótól. Viszont kevés volt a kéregető, hajléktalant, főleg metró-aluljáróban éjszakázót egyáltalán nem láttunk.
Vasárnap egy kicsit elbizonytalankodtunk. 10 óra körül hagytuk el a szállást és furcsa volt, hogy az utcákon alig láttunk embereket. Az élelmiszerboltok kivételével az üzletek zárva voltak, csak a szokásos kis sütijeinket tudtuk megvenni, azt sem mindenhol. Aztán figyelmesebben szemlélődve rájöttünk, hogy 11-kor nyitnak az üzletek. Igaz, nem mindegyik, de nagy többségben.
Éppen elkészítettünk még egy fényképet a Romulus és Remus szoborról, mikor megállt mellettünk egy helybéli úr és elmondta angolul hogy a szobrot a románok latin eredetének emlékére 1906-ban az olaszok ajándékozták Romániának. Ez természetesen másolat, több is van belőle az országban pl. Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Szatmárnémetiben. Egyébként meg honnan jöttünk. Mondtuk, hogy Magyarországról. Á, nagyszerű, érezzük magunkat jól, viszontlátásra.

Végül megint a 783-asra szálltunk az Egyetem téren és most világosban mentünk ki a repülőtérre. Itt már láttuk a kertes házas, vagy inkább villanegyedet. Meg persze Mc Donaldot, KFC-t. pizzázókat, sörözőket kiülős utcákat amik aztán a napsütésben szépen be is népesültek.

A repülőtéren hamar átestünk a vizsgálatokon, gyakorlott utazóként már bőven tudjuk, hogy mibe utazzunk, mibe ne, mit vigyünk, mit ne. Korán kiértünk, még nem volt kiírva, hogy hányas kapuhoz kell majd menni, de a beszálló kártyánkon volt egy előrejelzés hogy a tervek szerint melyik kapu lesz az. Elindultunk arra felé. Kicsit furcsa volt, hogy olyan kihalt volt a terminál azon a részen, volt egy bolt, de nem is túl nagy. Leiben voltak az árak megadva, megnéztük, vettünk egy csokit mert jó ára volt, aztán leültünk. Nem volt számítógépes információ, néha felkaptuk a fejünket az érthetetlenül eldarált bemondásra. Gondoltuk a fapados utazóknak márcsak ilyen az életük, nem baj, már megyünk haza. Így utólag visszagondolva talán még most is ott ücsörögnénk ráérősen (bár talán már kicsit gyanakodva) ha a férjem nem indul útnak szétnézni. Jön ám, vissza egyszercsak, hogy valószínűleg nem jó helyen ülünk, mert innen csak a belföldi járatok mennek. A másik irányba kell menni, mert úgy látta, hogy más külföldiek is arra felé vették az irányt és még az útlevelük is a kezükben volt. (Na, ennyit a gyakorlott utazókról...)
És tényleg! A másik oldalon (security után jobbra) újabb ellenőrzés, az útlevélé (vagy személyigazolványos kártyáé) aztán mehettünk tovább és már ott is volt Európa. Elegánsan, informatikával és információkkal, üzletekkel, kávézókkal és eszement eurós árakkal. 8 Euró fél liter víz, az olcsóbb 6 Euró. 8-10-15 Euró egy szendvics, a csoki amit vettük több mint 500 forinttal volt több mint a belföldi járatos boltban. De legalább már biztosan innen indult a járatunk! Gyorsan, baj nélkül becsekkoltunk és 45 perc múlva már kezdődött is a leereszkedés Budapest repülőterére.

Összegezve: Nem az volt a célom ezzel a leírással, hogy Bukarest minden látnivalójáról részéletes leírást adjak. Nem is az, hogy ecseteljem vérzivataros történelmüket. Erre számos könyv és internetes oldal rendelkezésre áll. A gyakorlati tapasztalatokat szerettem volna megosztani. Mi jól éreztük magunkat Bukarestben turistaként. Mindenhol normálisan beszéltek velünk, nem volt atrocitás abból, ha magyarul szólaltunk meg. Volt aki külön rákérdezett, hogy honnan jöttünk és nem esett nekünk mikor megtudta, hogy Magyarországról. Egy előzetes leírással ellentétben szerintünk volt látnivaló rendesen Bukarestben, ráérősen még több időt is el lehetett volna tölteni. Nem próbáltuk ki, de olvastuk, hogy vonattal a tengerpart is elérhető, ez is lehet egy program. Megfizethető hely volt számunkra, az árak ismeretében a Pizza Hut-ot hanyagoltuk leginkább. (Bár az is minden este tele volt.)
Mindenkinek ajánljuk Bukarest meglátogatását, mi meg egy újabb európai fővárost karikázunk be a térképünkön.