NYUGISUTAK

Mi gyerekkorunkban nem röpködtünk, a vonat után a busz, majd az autó már extra dolognak számított. A 70-es évek végén ültünk először repülőre. A honi helyi járatok után elbűvölt a repülőtér hangulata, eleganciája, tisztasága. Csinosan lehetett öltözni, szép táskát vinni élvezni, ahogy a magasban hozták az ételt és mi ott ebédeltünk. Leszállás előtt fogmosás, sminkigazítás, egy kis parfüm aztán vártuk a kis bézs kézipoggyász mellé megérkező nagy bézst. Ez az öröm mondjuk nem tartott sokáig mert a világos bőröndök olyan koszosan mocskosan érkeztek meg a repülőgép aljából, hogy az embernek sírni lett volna kedve. Csak azért nem sírt, mert megjött egyáltalán. Mert volt, hogy nem jött meg, másnap hozták utánunk, vagy éppen harmadnapra, volt, hogy az egyen-fekete koffert elcserélte a kedves utastárs, vagy hogy kerék nélkül, szíj nélkül, szakadtan érkezett meg a bőrönd. Minden volt már: ellopott cd, összetört télapó csoki stb. Megtanultuk, hogy a bőrönd nem dizájner táska, praktikus legyen, strapabíró, koszolható.

Az évek során változott a pakolási technikánk is. A kézipoggyászba az ajándékokat tettük, mert odaérünk és gyorsan kell adni valamit a gyerekeknek. Működött is ez a dolog egészen addig, míg egy alkalommal az átszállás helyéről nem ment tovább a gép a viharos időjárás miatt. Adtak enni, adtak szállást másnap egy napot a szálloda medence partján tölthettünk az esti továbbindulásig. Nem is lett volna ezzel semmi baj, ha van a kézicsomagunkban egy fogkefe, egy váltás fehérnemű, egy könnyű papucs, esetleg a szükséges kozmetikumok. De persze nem az volt, hanem egy művirágcsokor (mert de szép volt) meg csoki a gyerekeknek. Másnap meg ruhástól ülhettem a medence partján, 30 fok melegben, a fiúk legalább a színes kis alsójukban élvezhették a langymeleg vizet. Szóval oda kell figyelni a kézipoggyász tartalmára, beszerezni és használni a praktikus utazós csomagokat, váltás fehérneműről. pólóról gondoskodni. Ha nem kell nem baj, de ha kell és nincs, nagyon tud hiányozni. 

Azt kérdezte a múltkor az unokám, hogy: Mama te nem félsz a repülőn??? Merthogy ő bizony fél. Én azt gondolom, hogy mindenki fél és ezt a félelmet különböző technikákkal próbálja kompenzálni: iszik, alszik, társaságban hangoskodik stb. teljes joggal. Mert laikus emberi ész fel nem fogja, hogy az a gép mitől marad fent a levegőben….. Ne is tessék megmagyarázni, ez egy csoda és kész.

Én szeretek az ablak mellett ülni, mikor lenézek mindig eszembe jut  verssor „ki géppel száll fölébe annak térkép e táj..” tényleg olyan lenézni mintha egy térkép lenne alattunk. Jó nézelődni, fényképezni. Ezért bosszant rettenetesen mikor valaki beül az ablak mellé, lehúzza redőnyt betakaródzik a feje búbjáig és alszik. Vagy reszket. De hát miért az ablak mellett, másoktól elvéve a nézelődés örömét???

A hagyományos repülés nem olcsó. Van aki a felszolgált ebédet/vacsorát sem szereti, gondolkodtunk már rajta, hogy ha vihetnénk egy szendvicset, olcsóbbá lehetne a jegyet tenni. Kellett egy kicsit várni, de aztán megjelentek a fapados járatok. Ezt a fapados műfajt szerintem nekünk, magyaroknak találták ki, mert mi mindent drágállunk, mindenen tudnánk spórolni és mindenre van jobb megoldásunk. Én szeretem a fapados járatokat. Külön kihívás úgy pakolni, hogy minden elférjen egy kis hátizsákban, műanyag evőeszközöket vinni, hogy a securityn ne akadjunk fent, tusfürdő helyett szappant betenni, mert az nem folyékony. A két legnagyobb fapados légitársaság közül szívesebben választom azt, ahol a bőrönd 10 centivel nagyobb és még egy ridikült (bocsánat: személyi poggyászt) is engednek vinni. Jó, hogy engedik az útra a saját szendvicset, a repülőtéri vizet, mert a terminálon vagy a gépen eléggé horror áron kapható. Bár –nem is tudom- mert mindig van vevője a büfé kocsinak!

Persze azt azért nem gondoltuk, hogy ha fapados a repülő, akkor valójában nem a célállomásra megy hanem jóval mellé. Ehhez többnyire kiváló vonat-busz járatokat biztosítanak különböző társaságok borsos és még borsosabb áron. Az embernek számolni kell, hogy megéri- e valóban az olcsó repülőjárattal menni, aztán még az ár egynegyedét ráfizetni a bevivő buszra. Aztán a busz csak egy dolog, ott van még a távolság, azaz az idő. Stockholm fapados repülőtere a Stavska, több mint 100 kilométerre volt a várostól. Kis forgalom mellett másfél óra. Ebből kiindulva Magyarországon számos városnak van repülőtere (Ferihegy központtól képzeletbeli kört húzva) Legfeljebb a reptéri busz után a Népligetből jut az ember haza. Minden csak helyismeret kérdése.

Éppen Japánból jöttünk haza mikor először azt halottuk, hogy nem lehet vizet vinni a gépre. Nem is értettük! Főleg azt nem, hogy az általunk boltban vásárolt ásványvíz nem vihető fel, de a repülőtéri bolt méregdrága vize igen. Mi vaaaan? Akkor nem tudtuk, hogy ez még csak a jéghegy csúcsa. Nem sokkal később megjelentek a csomag és személy átvilágító kapuk. Innentől megint más világ következett az utas történetben. Kirívóan világos, feltűnő ruhában nem volt praktikus utazni, mert az ilyeneket lőtték ki azonnal szúrópróba szerűen. Igen például engem. Változtatni kellett. Előttem van a kép, ahogy nyolcan állunk a reptér női wc-je előtt, mindenki farmerben és fekete felsőben. Mintha összebeszéltünk volna. A cipőkről már nem is beszélek. Mára kicsit konszolidálódott a helyzet, de a legnagyobb télben, a legfűzősebb cipőből is mindenkinek ki kellett ugrani. Hátha....

Az ételek, a folyadékok, a kozmetikumok körüli felhajtás elképesztő méreteket öltött. Nem lehetett se fogkrémet, se dezodort a gépre vinni. Hosszabb út után lehetett izzadtan, büdösen a vendégváró karjaiba borulni! Kicsi gyerekkel utazni külön rémálom! Főként ha az illető gyereknek van valami speciális gyógyszer, étel igénye. Mesélték, hogy hosszas könyörgésre a cumisüveget csak úgy engedték be, hogy az anyuka beleivott. Volt, amikor úgy sem. Beszélje már meg a 3 éves átvilágított, áttapogatott (!!!) gyerekkel, hogy legalább allergiája ne legyen már!!!! Ehhez képest az én kézipoggyászba tett 1 decis baracklekvárom likvidálása (az unión belül) hóka móka volt. Ha minden elkobzott cuccot valóban kidobtak, akkor ekkora pazarlást még a világ nem látott. Mára már szerencsére van a megengedő 1 liter folyadék 100 milligrammos tételekben ez is már haladás, könnyítés, bizalom.

Morgolódás közben szinte hallom, hogy "de hát ez a mi érdekünk, de hát ez a biztonságunkat szolgálja" stb. stb. El is fogadnám nem is tehetek mást, ha nem lenne egy furcsa ellenpéldám.

 Egy alkalommal mikor Amerikába érkeztünk a repülőtéren egy okos, kedves kiskutya elém szaladt, körbeszaglászott. Még kedvesebb gazdija udvariasan elkérte a vámos papíromat, ráfirkantott valamit, visszaadta, majd mindketten mosolyogva mentünk a dolgunkra. Én speciel csak addig mosolyogtam, míg a bőröndjeimmel a vámosok elé nem értem. Ott ugyanis a bejegyzés hatására gumikesztyűt húztak a fiatalemberek, minket tisztes távolságba állítottak és elkezdődött a kipakolás. Nem is értettem, hogy mit keresnek, de megalázó volt az biztos! (Később kiderült, hogy élelmiszert.) Fehérneműek, személyes tárgyak idegen gumikesztyűs kezekben…. Végül pár kindertojáson kívül nem találtak semmit. Arról persze kiderült, hogy a főbűnök egyike, mert Amerikába nem lehet kindertojást bevinni. Egy jó órával később értünk ki unokákat ölelgetni, szégyelltük magunkat és megtanultuk egy életre, hogy kindertojást nem viszünk. Itt vége is lehetne a történetnek, ha az esti híradóban nem éppen arról adtak volna hírt, hogy egy másik repülőtéren az egyik repülő fedélzetén az egyik utas bombát akart robbantani, de házi gyártmányú is volt, nem is értett hozzá, úgyhogy csak saját magát sebesítette meg.

És ekkor azért valami elszakadt az ember lelkében. Hogy órahosszat kutakodnak a bőröndömben, rendreutasítanak a kindertojás miatt, eközben egy másik gépre nyugodtan felviszik a bombához való holmit, sőt össze is rakják, sőt be is próbálják üzemelni. Akkor hogyan is állunk a vizsgálódással??? Vannak netán túlzások? Vagy kevésbé odafigyelések?? Mik lehetnek a prioritások?? Ki a gyanús??

A rossz érzés évekkel később aztán múlófélbe került, mert repülni muszáj, gyakran nincs más megoldás.