NYUGISUTAK

Vagyis de, azonban.....

Kezdem az elején. Említettem már, hogy az utazások javarésze egy jó ajánlattal kezdődik. Persze vannak elképzelések, de azok akkor válnak reálissá, mikor az ember megtalálja a számára elfogadható áru lehetőséget. Nos, 2017-ben hirtelen sok ilyen jó lehetőség adódott, amellyel éltünk is. Van egy olyan célunk, hogy az európai országok fővárosait végiglátogatjuk. Nincs már sok hátra, ezért ha a listánkról hiányzó városok valamelyikébe olcsóbb lett a repülőjegy, van egy jó szállás, igyekszünk azonnal meglépni. Nyugdíjasként szerencsére már nem vagyunk időhöz kötve, az utazás szervezésekor nem kell a hétvégékre, vagy a munkaszüneti napokra koncentrálni. Talán csak arra, hogy két foglalásunk véletlenül se essen egybe.....

Szóval egy szép napon remek repülőjegyet és elfogadható szállást találtunk Stockholmba, gyorsan le is foglaltuk. Szeptemberre éppen jó lesz! Az az egy dolog maradt ki a számításból, hogy ha szinte minden hónapra jut egy utazás, az ember nemcsak elfárad a nagy jövés-menésbe, de bizony a számlája is alaposan megcsappan. Tehát mire eljött a szeptember eljött az az érzés is, hogy jó lenne inkább itthon maradni. Az sem segített a lelkesedésben, hogy minden útleírás külön kiemelte, hogy Stockholm a mi pénztárcánknak nagyon drága hely, az időjárás előrejelzés pedig vigasztalan esőt és 10-15 fokot jósolt az öt napunkra. Meg is beszéltük, hogy remek dolog lesz öt napig egy drága városban kóborolni (mert drága a tömegközlekedés is) esőben, pénz nélkül, nem megyünk be sehova, nem veszünk semmit, nem eszünk semmit, még jó, hogy van reggeli a szálláson.....

Eljött a szeptember, és én már olyan nagyon nem akartam elmenni. Hangot is adtam annak, hogy ha minden befizetett pénzt visszakapnánk valakitől, inkább már nem utaznék. Azt hitték viccelek, pedig nagyon is komolyan mondtam.

Na, de szerencsére senki sem vette át az utunkat és - ahogy lenni szokott - a legszebb utazásaink egyikét éltük át.

 Wizzair-el utaztunk, kényelmesen két órán belül már Skavsta repülőtéren voltunk. A kimenetelkor jó szokás szerint kerestük a beléptető kaput, de nem volt. Nem néztek útlevelet, nem néztek csomagot, nem néztek minket, mehettünk. Európából Európába, ahogyan az valamikor tervezve volt.

Az ajtón kilépve azonnal felfedeztük a buszokat, amelyekre előre lefoglaltuk neten a jegyeket. A “hogyan jutunk a városba, onnan pedig a szállásra” kérdéseket mindig előre megnézzük neten. Minden rajta van. Meg lehet a különböző városok közlekedési társaságainak oldalait is találni, ahol olyan információk is olvashatók, amik máshol nem nagyon. Például az, hogy Stockholmban van szenior bérlet a 65 év felettieknek. 7 napos, mindenre érvényes - még hajókra is – és az ára is elfogadható. Mondanám, hogy időseknek szóló helyi utazási kedvezmény nagyon sok nagyvárosban nincs.

Szóval nem volt más teendőnk, mint felpattanni a buszra.

Említettem már, hogy “tudatos” utazók vagyunk, amire lehet, arra előre felkészülünk, mégis más élőben szembesülni dolgokkal. Például azzal, hogy ha másfél órát megy a busz a repülőtérről a városba, az bizony messze van. Mert az bizony 100 kilométerre van a várostól, miközben “Stockholm repülőtere”-ként van feltüntetve. Nem baj, utaztunk. Utunk során nemcsak hogy szemet gyönyörködtető hatalmas sziklás erdőkön keresztül, szépen munkált mezők mellett vitt az utunk, de egyszer csak kisütött a nap is. Szép volt, tetszett, kezdett minden a helyére kerülni.

A busz a T-Centralen központba érkezett, amiről elsőre azt gondoltuk, hogy egy buszpályaudvar –féle. Másodikra már azt, hogy nem az. Kerestük a metrót, elkezdtünk bolyongani. Felfedeztük, hogy nemcsak a buszok érkeznek ide, hanem fentebb itt van az állomás is, lentebb meg a metró is, szóval egy hatalmas közlekedési központ közepén találtuk magunkat. Kiderült, hogy hazafelé innen indul a repülőtéri járat és felfedeztük azt is, hogy a helyi járatos buszok szinte mindegyike megáll itt. Ez csak azért érdekes, mert egy idegen városban ez nagyon jó fogódzó, nem tévedünk el. Körben boltok, gyorséttermek, minden, ami kell. Minden nagyszerűen ki volt táblázva, természetesen angolul is, de egy jól látható információs központ is segítette a tájékozódást. Először a bérletet akartuk megvenni, akkor már azzal menjünk a szállásra is. Kaptunk térképet, útbaigazítást, a szomszédos “trafikban” kellett a bérletet megvennünk. Nagyszerűen ment minden. Megkaptuk a két, szenioros kártyát rajta a 7 napra szóló utazási lehetőséggel. Megtaláltuk a metrót is, irány a szállás.

Az előre foglalt, előre megvett dolgoknál mindig van egy kis izgalom, hogy rendben lesz-e, megkapták-e a pénzt, az infókat stb. Persze minden rendben volt, pár perc múlva már elfoglalhattuk szerény, ámde barátságos és nem túl drága szobánkat.

Lepakoltunk és útnak indultunk felfedezni a környéket, beleértve az élelmiszer boltokat is.

Na, ott pontosan úgy volt minden, ahogy az előttünk utazók leírták, mire beszoroztuk a kiírt számokat, bizony elég magas árakat kaptunk. De hát elfogadható volt, kivéve a kifli, zsömle, pékáru.  A 360 forintos kifli/zsömle árával egy hét után sem tudtam megbarátkozni. Végül vettünk egy gombakonzervet viszonylag jó áron, de a történetbe nem emiatt kezdtem bele, hanem a fizetési rendszer miatt. A kártya rendben van, mindenhol elfogadják, működik, a készpénzhez viszont nem nyúlnak, helyi kis automatán keresztül kezelik.  Az eladó beüti az összeget a pénztárgépbe, nekünk meg bele kell tenni a pénzt a kis automatába, ahonnan az a visszajárót is kipörgeti. Voltunk több élelmiszerboltban is, kisebben, nagyobban, elegánsabban és nem abban, az árak változhattak ennek megfelelően (kivéve a kifli, zsemle) de a rendszer maradt.

Másnap reggel svédasztalos reggelivel kezdtünk (benne volt a szobaárban) ami felért egy “fogadás gazdagon” kategóriával. Friss kenyér, péksütemények, több fajta szalámi, tojás, dzsem, reggeli italok, gyümölcs és sütemény…. Pazar volt. Ekkor már világossá vált, hogy ha semmit sem veszünk, akkor sem halunk éhen.

Első nap első utunk a királyi palotába vezetett. Persze megint korábban indultunk, mint ahogy a város felébredt volna, így bőven volt idő szétnézni. Stockholmot észak Velencéjének is nevezik, de szerintem annál jobb. Nem azért mintha vetekedhetne Velence csodáival, hanem mert ugyanaz a “feeling” tágasabban, zöldebben érhető el. A sok vizet hidak szelik át, van szárazföldi forgalom, ha akarunk busszal, metróval, autóval is közlekedhetünk a városban ahol szélesek az utak, és hatalmas zöld felületek: parkok, ligetek vannak. Persze ha hajóra vágyunk, bárhol, bármikor fel lehet szállni. Vannak kimondottan turista sétahajók, de vannak helyi közlekedést segítő városi járatok is.

A Királyi Palota

(Kungliga slottet) -Európa egyik legnagyobb palotája (több mint 600 szobával) a svéd király hivatalos rezidenciája (bár a jelenlegi uralkodópár a Drottningholm-palotában él). A XVIII. században, itáliai barokk stílusban, a Gamla Stanon épült palota azon a helyen épült, ahol a korábbi uralkodói rezidencia, a Tre Kronor leégett.

Itt sajnos nem volt szenior belépő, de a 150 SEK-ben több múzeum belépője is benne volt. Jó volt a palotában sétálni. 600 szobán biztosan nem mentünk végig, mert sok helyen volt lezárás a felújítások miatt, arról tudtunk képet csinálni, hogy milyen ügyesen zárták le az építési területet.

 Megtekinthettük a Nobel díj relikviáit, formáit, olvashattuk az átvevők névsorát, királyi öltözékeket, festményeket, gobelineket, ékszereket, korabeli bútorokat láthattunk, végül a pincében a régi vár - leégés előtti - makettjét tanulmányozhattuk. Szóval minden olyan dolgot, amelyet egy palotától elvár az ember. Éppen csak a királyi család nem volt ott, mert az ő rezidenciájuk az említett Drottningholmban van.

Természetesen nem lehet a királyi palotát megtekintettnek mondani az őrségváltás nélkül. A kint ácsorgó szekuritisnek kinéző embertől megkérdeztük, hogy hol lesz, mikor lesz, aki mindjárt mondta, hogy az csak szombaton és vasárnap van. Hát jó. Aztán elindulunk a palota másik oldala felé, ahol már gyülekeztek a turisták az őrségváltás megnézésére. Pedig se szombat se vasárnap nem volt. Mi is leálltunk, megnéztük.

Nekem sem érdekes sem látványos nem volt. Nem hiszem megérte a kőpárkányon billegve képeket készíteni az egyik turista társamnak, de hát ki tudja. Mindenkit más nyűgöz le.

Ezen a napon szerencsére nem esett, de nem is volt olyan szép idő, hogy szabadtéri programot terveztünk volna. A szendvicses turistaebédünk elfogyasztása után elindultunk hajókázni. Ilyenkor nagyon komoly szempontok vannak: érvényes-e rá a bérlet???  Igeeeen!!! Hova megy a hajó? Mindegy! Odamegyünk meg majd vissza.

Na, így is lett. Kellemes meleg, ringatózás, szigetnézegetés, meg a hatalmas vidámpark. Ezt aztán később működésben is láttuk…jaaj!

A hajóról le se kellett szállni, végül ott kötött ki, ahol már a szállásunk felé mehettünk. Útközben azért nem hagyhattuk ki, hogy képet készítsünk a svéd operaház impozáns bejáratáról.

Egy meredek utca tetejéről nyílott a szállásunk. Az utca végéről mindig megállapítottuk, hogy van ott valami fehér gömb. Oda kéne ballagni. Lehet, hogy messze van. Nem is tudjuk mi az.

Megnéztük a neten és kiderült, hogy az Ericsson Globe nevezetű sportarénát - Svédország Nemzeti Sportcsarnokának fehér gömbjét lehetett látni. Felkerekedtünk, odamentünk és közelről megnéztük.  A Skyview éppen zárva volt, nem üzemeltek a külső felvonók, de még így is érdekes és különleges építményt láthattunk.

ABBA Múzeum

Másnap oda is hajóval mentünk. Az egyik leírás szerint túl drága a belépő, nézzük csak meg a souvenir boltot az is bőven elég. Így is tettünk és így is jó volt. A számos hűtő mágnes, kulcstartók, ruhák és a szokásos vickek-vackok (melyeket azért nagyon szeretünk nézegetni) természetesen voltak lemezek, cd-k és az elmaradhatatlan együtt fényképezkedős molinó. Közben szólt az ABBA zene, jó helyen voltunk.

Azt olvastuk, hogy meg kell nézni Svédországban az IKEA-t, mert az olyan ikonikus hely, úgyhogy útnak indultunk. Azt már láttuk a közlekedésünk során, hogy nagyon sok - itthon sokat szidott- paneles lakótelep van, és ezt az újabb-kori építkezésben sem hagyják ki. Gombamód nőnek a házak és még szombat se szent, dolgoznak az építkezéseken.

Aztán össze is raktuk, hogy a sok lakótelep aránylag kisebb lakásai hozhatták létre az kisebb, praktikus bútorok igényét. Ennek felel meg az IKEA. A hatalmas bevásárló központ egyik legnagyobb boltja kicsit másabb, mint itthon, vagy Európa más városaiban. A kiképzése is középen spirál formájú, ezen lehet a kocsikkal közlekedni és átlátni, hogy mi hol található. Persze megvannak a liftek és a mozgólépcsők is. Belépéskor mindjárt az egyik étterembe juthatunk, de előtte még különböző kis nappali sarkokat rendeztek be, kanapék kis asztalokkal szolgálják az ott időzők kényelmét. Nem tudom, hogy akik elfeküdtek a kanapén és játszottak a telefonjukkal, vagy ott kávéztak azok valójában csak vártak valakit, vagy idejárnak pihenni???

Még egy – számomra – érdekes dologra kitérnék és nem véletlenül itt. Arról van szó, hogy Stockholmban nagyon sok fekete hajú, sötétbőrű ember él. Szándékosan nem mondok nemzetiséget, mert nem tudom. De azt igen, hogy életvitelszerűen élnek ott gyerekekkel, családdal, vásárolnak a boltokban, a piacon, piknikeznek a parkban, játszanak a játszótéren, befizetnek a múzeumba ahol együtt veszünk részt a túrán. És az IKEA-ban, Stockholmban egy hatalmas kanapéreklámon ugyanilyen sötét hajú, sötétbőrű család szerepel a svéd sztereotípia szőkén-fehérhajú, fehérbőrű család helyett. Nem tudok erről többet, nem tudok részleteket, ezt láttam.

A piacra indultunk, a metrót használtuk és több helyen is át kellett szállni. Csak ámultunk-bámultunk és fényképeztük, ahogy minden metróállomás másként volt kidekorálva, díszítve és kifestve. A föld alatt vagyunk egy barlangban? –kérdezhették – jó, akkor legyen olyan is. És olyan lett. Érdekes, vidám, hangulatos.

Szívesen nézzük meg mindenhol a bolhapiacot. Ha az utunkban benne van egy hétvége, akkor jó eséllyel találunk is. Persze mindenütt más, más a szervezés, mások az árak. Ez a program inkább csak az érdekesség és kíváncsiság kedvéért van, hiszen valószínű, hogy akármilyen olcsón látunk egy gyönyörű komódot, azt a repülőn eléggé nehézkes lenne hazavinni. Tehát Stockholmi piac. Metró, világvége busz, de csak odaértünk. Ilyen egyszerű megoldásokkal még nem találkoztunk. Egy mező közepét jelölték ki erre a célra. Az eladók saját kocsijukkal jönnek és beállnak a színes madzaggal jelölt csíkra. A kocsijuk mellett ülnek, a csomagtartóból megy az árusítás. A bejáratnál felstócolva összecsukható asztalokat láttunk, aki kérte, bérelhette. Kérhettek valamennyi helypénzt is, mert körbejárt egy hölgy kis nyugta tömbbel a kezében, de feltehetően megérhette, mert sok volt az eladó. Aztán még több lett, mert ez valójában délutáni piac volt. 11-kor kezdődött, este 6-ig tartott. Mi nagyjából 11 körül értünk oda, de mire az első három soron végig értünk, már újabb három sorral bővült a kínálat. Megjegyzem, hogy szemmel láthatóan nem főfoglalkozású lomi árusok mentek ki, hanem helybéliek, akik vitték az otthon fölöslegessé vált ruhaneműt, edényeket, játékokat, vackokat. Voltak vevők is szép számmal, szóval működött a dolog.

Idegen városban szívesen csinálunk olyan programot, hogy felülünk egy buszra, és elmegyünk a végállomásig. Pihenünk is közben, a buszos városnézés is meg van. Ha át tudunk a végén szállni valamire, akkor azzal jövünk vissza, ha nem akkor ugyanezzel. Ha már a buszoknál tartunk: a buszok máshol általában dízel üzeműek. Stockholmban viszont biogázüzeműek és ezt jól látható helyen fel is tüntetik *. Menet közben elcsendesül mert átvált villamos üzemre, emelkedőkön besegít a gázüzem.

Szóval felpattantunk a  buszra, a telefonos GPS hajós visszautat javasolt. Nagyon jól tette!!! A belvárost elhagyva a busz vidékies környezetbe, kertes házak utcáiba ért. A végállomáson már ház sem volt csak park meg a víz. No, elő a GPS-t mire is gondolt??? Elvezetett bennünket a megállótól nem messze lévő hajóállomásra. Ha nincs valami kis tábla kirakva inkább csak kis pihenőhelynek gondoltuk volna a „kikötőt.” Aztán megjött a kis hajó és a kellemes melegben megint lehetett a várost és a természetet csodálni.

Nagy és gyönyörű templomok Stockholmban is vannak minden felekezet számára. Volt, amelyikbe be lehetett menni, körbejárni, fényképezni, aztán leülni, kicsit meditálni. Volt ahol már az ajtóban szedték a pénzt a megnézésért. A világban számos „fizetős” templom van, én azokat nem szeretem. Nem tudom, hogy mikor mi motiválja ezt a fizetőssé tevő dolgot, mert például a Sacré Coeur nem fizetős. A Westminster igen, itt az Anna templom (hatalmas székesegyház a domb tetején) nem fizetős, a csendes kis királyi templom a belvárosban igen. Van, ahol minden templomba be lehet menni ingyen, pl. Varsó, van, ahol zárva tartják és nyitvatartási idő van, pl. Brno. Biztosan nem mindenhol mindegyik, egy próbát megér.

Fontosnak tartottuk, hogy megnézzük a Városházát. Gyönyörű helyen van, szép az épület, érdekesek a történetek az építéstől a Nobel-díj átadási ceremóniáig.

A recepción előzetes tájékoztatót adtak a házról.

- Milyen nyelven kérik?- kérdezték.

- Magyarul. – válaszoltuk mosolyogva, az esélytelenek nyugalmával.

- Parancsoljanak – mondták – legnagyobb csodálkozásunkra és átnyújtották a magyar (Ungerska) nyelvű tájékoztatót. Nem sok ilyen van a világban, de ha van, nagyon örülünk neki.

Innen is megtudhattuk, hogy a híres „Kék Terem” valójában vörös, mert csak akarták kékre festeni, de az építész menet közben beleszeretett a vörös téglába, a neve viszont megmaradt. Minden év december 10.-én itt szervezik a Nobel- díj átadását követő díszvacsorát. A lépcsőn, ahol a díjazottak levonulnak persze, hogy mi is levonultuk. Mi is néztük a fal egy kijelölt pontját (a protokoll szerint) mert úgy lehet a legjobb képet készíteni….

A Tanácsteremben tartják a 101 tagú stockholmi városi tanács üléseit. Az ülések nyilvánosak.

A fenti aranyteremben pedig a svéd történelem egésze ránk köszönt a 9-dik századtól az 1920-as évek végéig, királyokkal, harcokkal, építőkkel és építtetőkkel, művészekkel, szerelmekkel és gyilkosságokkal. A képek több mint 18 millió arany és üveg mozaik darabból készültek. Középen a trónon Mälaren tó királynője ül, aki Stockholmot testesíti meg emberi alakban. A Nobel-díj ünnepi vacsorája után itt tartják a bált.

A Városháza a belvárosban van, nosza, sétáljunk egyet. Ennek során elvetődtünk a belvárosi sétálóutcába, ahol nemrég a terrortámadás történt. Az utca végére távirányítós hengereket építettek be, csak az hajthat be, akinek engedélye van rá. A terror nyomai már csak a szívekben élnek.

A sétáló utca telis tele szuvenír boltokkal. Itt megint a szokásos kínálat kulcstartók, hűtő mágnesek, viking bábuk, rénszarvasok minden, mindenből, a legkülönbözőbb árakon. Én egy kellemes szín összeállítású téli pomponos sapkába szerettem bele, átszorozva 2900 forintos árért. Egyből lebeszéltem magam morgolódva, hogy nahát, ennyi pénzt, nehogy már, majd otthon egyharmad árért. Már itthon néztem csak körül sapka ügyben és döbbenten állapítottam meg, hogy a jó minőségű téli sapka itthon jóval drágább! Tehát a „minden hű de drága” is relatív. Lehet, hogy egyszer vissza kellene menni a sapkáért????? Azon már meg sem lepődtem, hogy a legelegánsabb belvárosi negyedben a parlamenttől nem messze kínai üzletek kínálták az árujukat, a szuvenír bolti eladók meg talán indiaiak lehettek.

Kisütött nap, elő a térkép, irány a Drottningholm-palota (Drottningholms slott) -A svéd királyi család magánrezidenciája (1981 óta) Stockholm egyik UNESCO Világörökség által védett helyszíne, bár már a város határán kívül, Drottningholmban fekszik. A XVI. század végén épült kastély - a királyi család magánlakrészét leszámítva - a nagyközönség előtt is nyitva áll. Nevét III. János király idején kapta Jagelló Katalin királynéról. A palotához templom, palota színház (1766 - a nyári operafesztiválok kedvelt helye), egy kínai pavilon (1753 - építészeti stílusát tekintve rokokó, melyet egzotikus, kínai elemekkel gazdagítottak) és lenyűgöző barokk és angol kertek tartoznak, melyek márványszobrait III. Gusztáv Itáliából hozatta. A palota együttest az elmúlt 400 évben többször is felújították.

A palotába nem lehetett bemenni, de sétálni, fényképezkedni lehetett a napsütötte francia kertben. Senki nem rohant sehova. Csend volt, nyugalom, béke.

Este a szállásunkhoz közel találtunk egy Lidl-t. Feltehetően nagyon jó árai lehetettek, mert a drágasághoz szokott közönség szinte kifosztotta az üzletet. Én még ilyen üres pultokat sehol sem láttam. Mi meg kirúgtunk a hámból, és a búcsúvacsorához megvettük a rákot. Csak közbevetőleg: ha csak lehet olyan szállást keresünk, ahol van konyha használat. Éppen azért, hogy elkészítsünk egy helyi különlegességet, hogy megsüthessünk egy mirelit pizzát, hogy megkóstolhassuk a készétel svédgolyókat.

Másnap reggel már pakoltunk, kicsekkoltunk, de volt még idő a gép indulásáig. Egy domboldalon volt a szállásunk kicsit feljebb a tetőről a város nagy része belátható volt. Zsákkal a hátunkon vettünk búcsút a várostól, a tavaktól, a hajóktól.

Szikrázott a nap, csillogott a tó fentről is felfedeztük a már ismerős helyeket, amiket bejártunk. Ritkán fordul elő, de maradtam volna még.

A városban, ahová már nem akartam elmenni.